Ptk.

Fuvarozási és szállítmányozási szerződés

A fuvarozási és szállítmányozási jogviszony szabályozása az 1959 évi IV. tv.-ben – kétségkívül meglévő hibái és hiányosságai ellenére, amelyeket a bírói gyakorlat jól-rosszul igyekezett kiküszöbölni – lényegében adekvátan tükrözte e rendkívül fontos gazdasági ág, az árúcsere folyamat egyik kulcseleme belső logikáját. Ennek lényege a fuvarozási/szállítmányozási megbízás teljesítéséhez kötődő fuvarozói/szállítmányozói kockázatoknak a fuvarozási/szállítmányozási üzletág gazdasági szerkezetével összhangban lévő szabályozása, más szóval annak meghatározása, hogy a fuvarozási/szállítmányozási megbízás „hibás teljesítésének” ( késedelem, az árú megrongálódása, tönkremenetele, elveszése) melyek a megbízó és a fuvarozó/szállítmányozó jogos érdekeit egyaránt szem előtt tartó jogkövetkezményei.

Az 1959 évi IV. tv. XLI illetve XLIII fejezete tömören összefoglalva a következőképpen szabályozta a legfontosabb fuvarozói/szállítmányozói felelősségi tényállásokat.

1. Ha a fuvarozó a fuvareszköz kiállításával késedelmeskedett, a feladó elállhatott és követelhette költségei megtérítését.
2. Ha az árú a fuvarozás során megsérült, a fuvarozó felelt, kivéve ha a sérülés a fuvarozási tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan okból, illetve a küldemény belső tulajdonsága, a csomagolás kívülről fel nem ismerhető hiányossága stb. miatt keletkezett. A fuvarozó kártérítés címén  a javítási költséget és az esetleges értékcsökkenést volt köteles megtéríteni.
3. Ha az árú a fuvarozás során részben vagy egészben elveszett, megsemmisült a fuvarozó a 2. pont szerint felelt és nem tarthatott igényt a fuvardíj arányos részére.
4. Ha a fuvarozó az árú kiszolgáltatásával késedelmeskedett, legfeljebb a fuvardíj összegéig terjedő kötbér megfizetésére volt köteles.
5. A szállítmányozói felelősség szabálya ( a szállítmányozó az árúban bekövetkezett kárért akkor felelt, mégpedig fuvarozó módjára, ha az árút maga fuvarozta vagy gyűjtőforgalomban továbbíttatta) meghatározta, hogy a szállítmányozó milyen esetekben felelt az árúkárért, a felelősség tartalma tekintetében pedig utaló szabállyal hívta fel a fuvarozási fejezetet.

Végül deklarálta a régi Ptk. saját szubszidiárius jellegét nemzetközi (határon átlépő) fuvarozás esetére. Összességében: az 1959 évi IV. tv. fuvarozási fejezete kielégítően definiálta a tényállásokat és határozta meg a jogkövetkezményeket, ideértve a kártérítés mértékét is. A gyakorlat összességében igazolta a szabályozást, még ha bizonyos értelmezési problémák fel is merültek ( pl. a bizonyítási teher alakulása a mentesülési okoknál, a szállítmányozó igényérvényesítési kötelezettségének tartalma, a súlyos gondatlanság  fogalma, stb.)

Nyilván az egyszerűség és a tautológiák kerülésének jegyében a Ptk. a fuvarozási fejezetet a korábbinál szűkebbre szabva lemondott a fent felsorolt tipikus fuvarozói (szállítmányozói) felelősségi helyzetek közvetlen tételes szabályozásáról és a felelősségi szabályokat  egy többlépcsős hierarchikus rendszer különböző lépcsőfokain helyezte el.  Éppen ezért különösen indokoltnak látszik annak áttekintése, hogy a Ptk. a különböző törvényhelyek összevetése alapján milyen megoldást kínál a fent felsorolt tipikus felelősségi helyzetekre.

1.  A fuvareszköz késedelmes kiállítása esetére a XXXVIII. fejezet felelősségi szabályt nem tartalmaz, tehát ez a helyzet nyilván a szerződésszegés általános szabályai szerint kezelendő. Ez a végeredményt ( a feladó elállási joga) tekintve lényegében azonos a régi Ptk1959 megoldásával. A késedelem kártérítési kötelezettséggel jár,  ami – nyilván a kontraktuális kárfelelősség szigorú szabályai szerint – menthető ki.
2. Az árúsérülésért viselt felelősség szabályozásának is az a sajátossága, hogy róla a fejezetben egyáltalán nem esik szó. Aligha kérdéses, hogy ha a fuvarozó az árút sérülten szolgáltatja ki és bizonyítást nyer, hogy ez a sérülés a fuvarozás során, azzal okozati összefüggésben keletkezett, a fuvarozó szerződésszegést követett el, még ha a törvényalkotó a fuvarozási szerződés definíciójába elmulasztotta is beépíteni a küldemény épsége megóvásának kötelezettségét. Ebből viszont az következik, hogy az árúkárért viselt felelősséget többé nem a fuvarozási fejezetben tételesen felsorolt körülmények bizonyításával, hanem 6:142 és 143.§  ( felelősség a  szerződésszegéssel okozott kárért; A felelősség kimentése) alapján kell megítélni,ami annyit jelent, hogy – eltérő szerződéses kikötés hiányában – a fuvarozó csak akkor mentesül, ha az árú megsérülését ( a szerződésszegést) ellenőrzési körén kívül eső,a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a fuvarozó e körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Kártérítés címén a küldeményben bekövetkezett kárt kell megtéríteni, az elmaradt hasznot csak előreláthatóság esetén. Annak továbbra sincs akadálya, hogy a fuvarozási gyakorlatnak megfelelően a fuvarozó szerződésben kizárja felelősségét a nem megfelelő csomagolásból eredő kárért vagy pl. hogy  - ahogyan ez a legtöbb nemzetközi fuvarozási egyezményben szokásos – összegszerű felelősségi korlátot alkalmazzon, de figyelemmel kell lennie a 6:152.§ kógens szabályára, amely tiltja a szándékosan, illetve emberi életet, testi épséget, egészséget károsító magatartásért való felelősség kizárását valamint 6:268.§ szabályára, amely ezt a tilalmat a súlyos gondatlanságra is kiterjeszti.
3. Hasonló a helyzet az árú részleges vagy teljes elveszése illetve megsemmisülése esetén is. A Ptk. csak bizonyos értelmezési szabályokat ad ( pl. hogy a küldemény mikor tekinthető elveszettnek), de a jogkövetkezményekkel nem foglalkozik, tehát nyilván ilyen esetekben is a 2. pontban említettek szerint kell járni.
4. A fuvarozási feladat késedelmes teljesítése esetére irányadó( ideértve az egyszerű kiszolgáltatási késedelmet is), a fuvarozó felelősségét a fuvardíjra korlátozó rendelkezés eltűnt, anélkül, hogy helyét más szabály vette volna át a fuvarozási fejezetben. Következésképpen ez a helyzet a törvény alapján a kötelezetti  késedelem 6:153 és 154.§-ban foglalt szabályai szerint kezelhető.
5. A szállítmányozási felelősség kérdését az új kódex hasonlóképpen intézi el, amennyiben röviden és velősen a fuvarozói felelősségre utal.

 A fuvarozási (szállítmányozási) szerződés új szabályozásának legfontosabb gyakorlati következménye az, hogy jelentősen megnő a konkrét fuvarozási (szállítmányozási) szerződések tartalmának és értelmezésének jelentősége.  Ez annál is figyelemre méltóbb, mivel ezek a szerződések a gyakorlatban igen sokszor „fuvardíjjegyzés” és elfogadás formájában emailen jönnek létre.

A fuvarozóknak ( szállítmányozóknak) tehát meg kell találniuk azt a jogi formát, amelyben a felelősségük alapjára és terjedelmére vonatkozó, gazdasági érdekeiket adekvátan tükröző szerződéses akaratukat érvényesen juttathatják kifejezésre. Szállítmányozási szerződésből ezen túlmenően nem hiányozhat a szállítmányozói minőségre vonatkozó utalás sem.

A vezető tisztségviselő felelőssége

A Ptk. ( 2013 évi V. tv.) 6:541 §-a (Felelősség a vezető tisztségviselő károkozásáért) így szól: Ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz,a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel.

Ez az új szabály jelentős közfigyelmet kapott, kevésbé eufemisztikus megfogalmazásban a vezető tisztségviselők ( kft. -ügyvezetők, rt. - igazgatósági tagok) körében komoly riadalmat okozott. A közelmúltban az ELTE Jogi Karán a Ptk. tárgyában rendezett szimpóziumon Vékás Lajos professzor, a Kodifikációs Bizottság elnöke a pánik csökkentése érdekében szükségesnek tartotta e rendelkezés valós célját és tartalmát külön is hangsúlyozni. Lényegében azt fejtette ki, hogy e szabály egy, a régi Ptk.-ban már létező felelősségi szabályt egészített ki, mégpedig a vezető tisztségviselők előnyére, amennyiben egyetemleges felelőstársként melléjük állította az őket alkalmazó(megbízó) jogi személyt. Hangsúlyozta továbbá; a szabály kódexbeli elhelyezése is ( a deliktuális felelősségi szabályok között) egyértelműen utal arra, hogy itt nem a vezető tisztségviselő mint a jogi személy képviselője által a jogi személy nevében aláírt szerződés körében felmerült kárért való felelősségről van szó, hanem az olyasféle esetekről, mint amikor a vezető tisztségviselő a másik félnél folytatott tárgyaláson figyelmetlenségből leveri az asztalról a kétezer éves kínai vázát.

Bármennyire is meggyőzőnek tűnik ez az érvelés, megítélésem szerint döntő jelentősége annak van, hogy a szabály szövegét nagyon sokan értelmezik másként, amiből logikusan következik egy másféle bírói értelmezés lehetősége is, annál is inkább, mivel az eltérő értelmezés mellett is szólnak érvek.

A régi Ptk. alapján ha a vezető tisztségviselő e minőségében harmadik személynek kárt okozott, elvileg felvethető volt közvetlen felelőssége is a deliktuális kárfelelősségi szabályok szerint ( a vezető tisztségviselő és a harmadik személy között nincs szerződéses jogviszony), de erre a gyakorlatban alig volt példa, vélhetően a következők miatt: a vezető tisztségviselő feladatát vagy alkalmazotti vagy megbízotti jogviszonyban látja el. Az alkalmazottért való felelősség kategorikusan megfogalmazott szabályát a gyakorlat úgy értelmezte, hogy csak a munkáltató tehető felelőssé. Megbízási jogviszony esetén pedig az egyetemlegességi szabály alapján a megbízót volt érdemes felelőssé tenni, egyrészt a vélhető nagyobb anyagi erő miatt, másrészt, mert a károsultnak így nem kellett azután kutakodnia, hogy alkalmazottról vagy megbízottról van-e szó. Egy szó mint száz; a régi Ptk. gyakorlata a vezető tisztségviselő közvetlen felelőssé tételének lehetőségét hallgatólagos közmegegyezéssel negligálta.

Így aztán aligha meglepő, hogy ha egy olyan új szabály lát napvilágot, amely kifejezetten nevesíti a vezető tisztségviselői felelősség esetkörét, azt az érintettek helyzetük súlyosbodásaként élik meg, ha másért nem, hát azért, mert ezután aligha lesz értelmes viselkedés károsulti oldalon a vezető tisztségviselő közvetlen felelőssé tételének lehetőségét figyelmen kívül hagyni. Az új szabály a régi rendszert valóban nem változtatta meg, csak éppen egyértelművé tette; ha a vezető tisztségviselő e minőségében harmadik személynek kárt okoz, azért igenis közvetlenül felelőssé tehető függetlenül attól, hogy alkalmazottként vagy megbízottként járt-e el vagy hogy a károkozó magatartást egy szerződéssel összefüggésben vagy attól függetlenül fejtette-e ki.

 Ezért úgy vélem, a vezető tisztségviselők akkor járnak el gondosan, ha erre a kockázatra valamilyen fedezetet keresnek ( pl. felelősségbiztosítás) legalább addig, amíg a kérdésben egységes bírósági értelmezés ki nem alakul.